Előre bocsátom, annak ellenére, hogy lazán és pongyolán fogalmazok, ide kell figyelni, s meg is lehet unni.
Mindannyian a világegyetemben, a természetben élünk, annak minden peremfeltételével és jellemzőivel együtt.
A természet viselkedését, működését a fizika nevű tudományág fogalmazza meg természeti törvényekben.
Mindent szemlélhetünk "messziről is, közelről is". Ha a természethez is kicsit közelebb "húzódunk", akkor -egyebek mellett- a hőmérséklethez kötődő jelenségekbe ütközünk. Némi vizsgálódás és gondolkodás után szép szabályosságokat ismerünk föl. Ezeket el is nevezhetjük a termodinamika fő tételeinek. Ezek egyike valami olyasmit fogalmaz meg, hogy a jelenségeknek van időbeli kitüntetett iránya. Nagyon egyszerűen: az idő csak telik, csak telik, s vissza sosem fordítható. Sosem leszünk fiatalabbak. (S ha még az olvasó fiatalabb is lenne, de ugyanakkor, én, vagy bárki más, honnan tudna arról, hogy most neki is fiatalabbnak kell lennie?) Elképzelhetjük azt is, amint egy üvegpohár leesik az asztalról a járólapra és ott ripityára törik. Vajon mennyi a valószínűsége, hogy ugyanannyi munkával, mint ami a leejtéshez és széttöréshez kellett, ismét összerakjuk és visszahelyezzük a teljesen eredeti helyére és sértetlen állapotába? (Digitálisan és virtuálisan megy, no de pl. lélegezni valóságban élethűbb, mint virtuálisan.) Vagy a fagyasztóból tegyünk egy jégkockát a szoba-hőmérsékletű vízzel teli pohárba. A jégkocka lassan elolvad, a víz egy kissé lehűl. Mennyi a valószínűsége annak, hogy a pohár víz visszamelegszik, s közben egy kocka jég keletkezik benne? Van egy külön névvel ellátott fizikai jellemző, amely a természet ilyen kitüntetett irányultságú viselkedést magába sűríti, s ez az entrópia. Lényegében azt méri, hogy egy szemlélt rendszer mennyire rendezetlen. Azt mondjuk, hogy a rendszer entrópiája nagyobb, ha az rendezetlenebb. A természetben olyan folyamatok szeretnek lezajlani, hogy az előállt rendszer nagyobb rendezetlenségű, nagyobb entrópiájú legyen. Nagyon elgondolkoztató, hogy az élet -első pillanatra- ennek ellentmondani látszik: ha pl. születik egy gyermek, különböző atomok és molekulák tömkelegéből, rendezett módon, az kissé olyan, mintha a darabjaira tört pohár összeállna és ismét ott ragyogna az asztalon. (Nyilván mindenki gondolhatja, hogy sziszifuszi munkával és óriási technikai apparátussal az összetört pohár darabkáiból is vissza lehetne építeni az eredeti poharat - jó megközelítéssel - no de honnan szednénk azt a rengeteg energiát, s megérné-e? Itt elsőrendű kérdés az energia, emiatt rögtön meg is kell fogalmazni, hogy tudni kell, hogy mit tekintsünk egy rendszernek, hol vannak annak a határai, mennyire zárt vagy nyitott az a rendszer. Másképp fogalmazva ugyanezt: más kárára éppenséggel boldogulhatunk, ideig-óráig, de megéri-e?)
Milyen szerepe lehet az entrópiának a társadalmakban? Óvatosan kell következtetéseket levonni, nagyon oda kell figyelni, hogy milyen időskálán gondolkozunk és hogyan határozzuk meg a vizsgált (természet adott részeként létező társadalmi) rendszereket, hol van a "határuk", mennyire tekinthetjük zártnak (a rajta kívüli környezetével nem, csak azon belül kölcsönhatónak) illetve nyitottnak. Például egy gyermek születése meglehetősen zárt rendszerhez kötött: az anya testének része, de az a zártság egy bizonyos fejlettség/rendezettség elérése után további fejlődést/rendeződést már nem tesz lehetővé az egyén számára, ezért ki kell terjesztenie nagyobb méretűre a zárt rendszerét. Ha a gyermek mégsem jönne világra, akkor a zárt rendszer a saját nagyobb zárt rendszerével lépne kölcsönhatásba: vagy Cézár-metszés, vagy az anyatest hőemelkedéssel járó gyulladásai lépnének fel, viszonylag gyors halálhoz és rendezetlenséghez vezetve. Hol is húzódik a zárt rendszer határa? Pl. a diktatórikus hajlamú vezetőnek egy adott nemzet tűnik a fejlődési/rendezési maximumát biztosító zárt rendszernek. (Gondoljunk néhány történelmi példára: náci Németország, Szovjetunió, Kuba, Észak-Korea, Cheau-Románia. Az sem kizárt, OV azért ágál az EU föderáció ellen, mert az messze nem az ő fejlődési/rendeződési zárt rendszere.) Nagyobb idő és rendszerméret-skálán a termodinamika szabja meg a folyamatok irányát.
Mikor tekinthetünk egy társadalmi berendezkedést legéletképesebbnek? Legéletképesebb társadalom alatt értsük azt, hogy abban a társadalomban az egyének életben maradási és boldogulási esélyeik a legmagasabbak. Mivel a társadalom is része a természetnek, továbbá úgy vélhető, hogy az élet a rendezettséget növeli, szemben a természetben lezajló folyamatokkal, finom egyensúlyt kell megtalálni. Nevezetesen olyan rendezettséget (életet), ami egyidejűleg a legnagyobb (összesített) rendezetlenséget biztosítja. Ezt úgy valósíthatjuk meg, ha minél több egyénnek minél nagyobb, kiterjedtebb zárt rendszert sikerül biztosítani. Ha kevés egyénnek biztosítunk nagyobb zárt rendszert, az ahhoz hasonlítható, mintha egyenesekből raknánk össze egy kanyarívet. Ha sok egyénnek biztosítunk minél nagyobb (ám az előzőnél természetes módon kisebb) zárt rendszert, akkor a "kanyarívet" egyre jobban meg fogjuk közelíteni. Más szóval, az egyén szabadságát kell növelni. Mi is ennek a szakkifejezése? Liberalizmus? Amikor Orbán Viktor az "illiberális államról" beszél, akkor nagyon helyesen fogalmaz, ugyanis az államnak minél kisebb zárt rendszert kell biztosítani egy adott társadalom életképessége szempontjából. (Ismerve az elmúlt évtizedek paternalista etatizmusának beivódását a magyarok gondolkodásába, attól kell tartani, OV az állam alatt a magyar nemzetet és annak társadalmát érti vagy akarja értetni, ami természetesen tudatlanság és/vagy rosszindulat.)
Összegzésként: a természettől elválaszthatatlan társadalom működését, viselkedését is jellemzik a természet törvényei. Ideig-óráig (pl. egy emberöltőig egy nemzet esetén) azokat nagy veszteségek árán át lehet hágni, de az árát meg kell fizetni, és ami kibillen, az visszabillen. A természettel összhangban lévő - azaz konzervatív/megőrző-, tehát legfenntarthatóbb társadalom a liberális társadalom, amely a lehető legtöbb egyén számára biztosítja a lehető legnagyobb kölcsönhatási teret.
